Református Templom
Kéki u. 4.

A ma látható épület: egyhajós, K-Ny-i tájolású, mindkét végén egyenes záródású, téglából épült, későbarokk teremtemplom, melynek K-i végéhez, egy órapárkányos torony, D-i homlokzatához pedig kis bejárati előcsarnok csatlakozik. A református templom a község egyetlen műemlék jellegű épülete. 2020-ban teljes körű felújítással nyerte vissza eredeti szépségét.

Mátyás-kor végén és a Jagelló-kor elején került sor a részben ma is álló templom építésére. A falu lakossága a 16. sz. végén fogadta el a reformációt. A katolikus jegyeit magán viselő középkori templom a 18. sz. végére romossá vált, ezért 1796. évben kezdték meg az épület kijavítását a falak magasítása mellett a kb 2 méteres keleti irányútoldással. A 28 m-es torony 1798-ban épült meg a lebontott középkori szentély helyén. A templom és a torony lábazatát 1832-ben patakról hozott faragott kővel borították. Az óraszerkezetet a toronyba 1834. évben szerelték be. A szószék mellett az úr asztala, valamint a templomfal melletti székek, de az orgona is ekkor került a megújult templombelsőbe.

Református Egyházközség információk - LINK
Hivatalos Facebook oldala - LINK