800 éves településünk

2019. április 27-én a 800 éves jubileumát ünneplő községünk Majálist tartott. A napot futással kezdtük, majd sok színes program követte egymást a gyártelepi sportpályán. Köszönjük az együtt töltött szép napot!

Képgaléria megtekintéséhez kattints a képre!

majalis 2019 054

2019.04.06-án a Nyírbogdány 800 éves jubileumi év egyik eseményeként Nyírbogdány Község Önkormányzata játszani hívta a község intézményeit, civil szervezeteit.

Köszönet a versenyzőknek, a közönségnek, Szakál Miklós műsorvezetőnek, a szervezőknek, hogy ezt a szép délutánt együtt tölthettük!
A vetélkedőn három csapatban játszottak a versenyzők.

Piros csapat:
Görög katolikus egyház: Soltész Mariann, Soltészné Prokob Pálma
Kazinczy Ferenc Baptista Általános Iskola és Óvoda: Molnár Julianna, Lakatos Istvánné
Nyírbogdányi Református Egyház: Fegyver Tamásné, Fohsz Józsefné
Közfoglalkoztatottak: Nagy Emese Viola, Horváth Mária

Fehér csapat:
Rétközi Sólymok Íjász és Hagyományőrző Egyesület: Poór Attila, Poórné Molnár Ágnes
Őszikék Nyugdíjas Egyesület: Varga Benjámin, Mátyás Gáborné
Nyírbogdány Önkormányzat: Gombkötő Sándorné, Nagy Viktor
Képviselő testület: Hajzerné Oláh Ildikó alpolgármester, Támba Borbála képviselő asszony

Zöld csapat:
Béke Nyugdíjas Egyesület: Tamás Józsefné, Kulcsár Sándor
Ászok a Pályán Egyesület: Mitróné Lisovszki Tímea, Asztalos Melinda
Római katolikus egyház: Németh Gyuláné, Gyureskó Mihály
Kisebbségi Önkormányzat: Vadásziné Nagy Beatrix, Vadászi Mihályné

Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát és szép emlékként marad meg ez a délután!
Találkozzunk a Nyírbogdányi Majálison is 2019.04.27-én!!! Mindenkit nagy szeretettel várunk!

Képek:

facebooklogo

Nyírbogdány Község Önkormányzata és Képviselő testülete megbízásából a „Jubileumi Évet Előkészítő Bizottság” pályázatot hirdetett Nyírbogdány község 800 éves évfordulója alkalmából "NYÍRBOGDÁNY 800" logó készítésére.

A logó ötletpályázatra 7 logó lérkezett.A logókre oldakunkon lehetett szavazni. A szavazás 2019. január 31-én lezárult.

Végeredmény:

  Szavazatok: 469 (22.5%)
 
 
 

 

  Szavazatok: 450 (21.6%)

 

 


 

  Szavazatok: 443 (21.3%)
 
 
 

 

 


 

  Szavazatok: 236 (11.3%)
 
 
 

 

 


  6. logó terve 

  Szavazatok: 6 (0.3%)

 

 

szavazas

Cikkek

II. Szabadtéri piknik

Nyírbogdány Község Önkormányzata 2020. augusztus 15-én megrendezi a II. Szabadtéri pikniket, melyre nagy szeretettel várja a lakosságot. Vegyék elő a piknikkosarakat, jöjjenek el a rendezvényre, ahol a plakáton megtekinthető programokkal várunk minden kedves érdeklődőt!

Kisbusz indul a Gyártelep Iskola előtti megállóból 16:30 órakor a piknikre, majd a rendezvény végén vissza.

Találkozzunk augusztus 15-én!

piknik plakat 2020

Régi nyírbogdányi képek
Áramszünet értesítés!

Szolgáltatásaink kiváló minősége és a biztonságos ellátás érdekében folyamatos korszerűsítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszerű fejlesztések elvégzéséhez elengedhetetlen a szolgáltatás időszakos szüneteltetése. Ezért a településükön áramszünet várható a következő időszakban:

Nyírbogdány
UtcaTerületHrsz.Házszám -tólHázszám -ig
DátumIdőpont(tól)Időpont(ig)Megjegyzés
Rákóczi Ferenc utca Egész utca      
2020-07-20 08:00 16:00  
Honvéd utca Egész utca      
2020-07-20 08:00 16:00  
Vörösmarty utca Egész utca      
2020-07-20 08:00 16:00  
Szabadság utca Páratlan házszám   19 51
2020-07-20 08:00 16:00  
Szabadság utca Páros házszám   6 32
2020-07-20 08:00 16:00  
Királykert utca Egész utca      
2020-07-20 08:00 16:00  
Poroshegy utca Egész utca      
2020-07-20 08:00 16:00

Köszönjük megértésüket!

Üdvözlettel:
E.ON Ügyfélszolgálat

Értékes könyv Nyírbogdányról (Megjelent a Kelet-Magyarország napilapban)

– A kerek évforduló mindig kitüntetett pillanata az időnek. Ilyen különleges esztendeje volt Nyírbogdánynak 2019, amikor lakói a tartalmas múltjukra emlékezhettek, illetve arra, hogy a Bogdány településnevet írásban először nyolc évszázaddal ezelőtt említették – jegyezte meg Sallai József, a vaskos, „A 800 éves Nyírbogdány” című kötet szerkesztője.

konyv

Dr. Sallai József | Fotó: Dodó Ferenc

Hozzátette: – Nem csoda, ha ezek hatására mindnyájukat átjárta a jubileumi érzés, amelyet az önkormányzat az ünnepi év eseményeinek a sorával tett maradandóvá.

E színes programsorozat része lett az a döntés is, hogy a képviselő-testület ennek apropóján megjelenteti azt a hiánypótló könyvet, amellyel a település közössége egyszerre tiszteleg az elődök emléke előtt, s mutatja meg önmagát a szűkebb és a tágabb környezetének.

Bővebben ...
Új lehetőség a haza szolgálatában!

katonasag1

katonasag2

Jelentkezés helye: Nyíregyháza, Dózsa György utca 29.
Tel.: 06 42 501 030

furott kut tajekoztatas

koronavirus

Nyertes pályázatok

sz2020

NYIRBOGDANY 800

településvédelem

Nyírbogdány DALA

E-ügyintézés

e ugyintezes

Kapcsolat

Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
        +36 20 523 9410
onkormanyzatkukacnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu

facebook icon  youtube icon  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hirdetmények

Önkormányzati választások 2019

választási.embléma

Időjárás

Booked
°
°
°
Nyirbogdany
,
7 napos előrejelzés

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató